A kis herceg 2015 februárjáig két fordításban volt olvasható magyarul. Az első, amely Zigány Miklós munkája, először 1957-ben jelent meg a Magvetőnél, a második, ezt Rónay György jegyezte, 1970-ben a Móra kiadó gondozásában. Jóllehet az én verzióm nem vitatja Rónai György érdemeit, egészen más fordítói szemlélet és egészen más nyelvi ízlés jegyében született. A mai fordítók egy része – azokról beszélek, akik a nyolcvanas évek végétől „begyűrűző” fordításelmélethez is konyítanak valamit , mindig a lefordítandó szövegelemek funkcióját tartva szem előtt, a nagy elődöknél valamivel rugalmasabban kezeli a felszíni struktúrákat, és az idegen szöveg írói újraalkotása során talán egy kicsit bátrabb az anyanyelvi ekvivalenciák megválasztásában. Másrészt, míg az „aranykor” nagy fordítói a köznyelvből már kiszorult irodalmi, archaikus, sőt, tájnyelvi szavakat és kifejezéseket is felhasználva – gyakran „túlfordították”, túlszínezték, túlstilizálták a magyar szöveget, a XXI. század második évtizedének fordítói már sokkal óvatosabbak, visszafogottabbak. Fordításomban én magam is ezt a gyakorlatot, vagy ha úgy tetszik, ízlést követtem, és Saint-Exupéry remekművét – a modern nyelv-használatból kikopott irodalmi, archaikus vagy tájnyelvi szavakat szándékosan kerülve – igyekeztem igényes mai köznyelven megszólaltatni.