Hírek

19 ápr
A kritikus gondolkodás a sikeres jövő egyik kulcsa
Dupla rendezvénnyel jelentkezett a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézete (MÜZLI). A Learning Centerben tartott Pódiumon a Gartner magyarországi és bulgáriai képviseletének vezetője, Papp László osztotta meg gondolatait a kor technológiai kihívásait illetően, az Alumni Party-n pedig a MÜZLI mesteroktatói vezetői tapasztalataikról, karrierváltásról beszélgettek a hallgatókkal.
18 ápr
Rangos elismerést kapott a DE kutatója
Talentum-díjat kapott Matta Csaba, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa. A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) a kitüntetéssel a kutató kiemelkedő tudományos tevékenységét ismerte el.
18 ápr
Debreceni ezüstérem a Mérnökök Ligája döntőjében
A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartották a 11. Unilever Mérnökök Ligája verseny döntőjét szerdán. A megmérettetésre az ország több műszaki felsőoktatási intézményéből 10 három fős csapat érkezett, a résztvevőknek egy összetett műszaki problémát kellett megoldani. A Debreceni Egyetem egyik alakulata a 2. helyen végzett.
18 ápr
A hang erejét ünnepelték
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszéke is csatlakozott a hang világnapja (World Voice Day) rendezvénysorozathoz. A kedd este tartott ünnepi hangversenyen a tanszék hallgatói, oktatói és vendégei mutattak be válogatást Mozart, Bizet és Wagner műveiből a Liszt teremben.
17 ápr
Jövőbe mutató partnerség
Több tudományterületen tervez kutatási együttműködést a Debreceni Egyetemmel a Németország öt vezető felsőoktatási intézménye között nyilvántartott Bonni Egyetem. A két intézmény az idegtudományok fejlődését és a kutatások összehangolását célzó NeurotechEU-programban megkezdett kooperációt bővíti, a kapcsolat kiterjesztéséről kétnapos debreceni látogatáson egyeztettek az egyetemi vezetők.
17 ápr
Informatikai Szakmai Napok: fókuszban a mesterséges intelligencia
Az MI-alapú technológiák, az adatbiztonság és az adatkezelés területén kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem Informatikai Kara az ACPM IT Zrt-vel, valamint a KITE Zrt-vel a 29. Informatikai Szakmai Napok szerdai megnyitóján. Az eseményen a Continental Autonomous Mobility Hungary Kft. és az Informatikai Kar új, az önvezető járművek innovatív fejlesztésével kapcsolatos ösztöndíj-lehetőségéről is hallhattak a karon tanuló egyetemisták.
17 ápr
Beszélsz németül?
A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Germanisztikai Intézete adott otthont a „Sprichst du Deutsch” elnevezésű országos német nyelvi verseny regionális döntőjének ebben az évben is. A Deutsche Telekom IT Solutions-zel közösen szervezett országos megmérettetésen több mint 1400-an vettek részt, a Főépületben rendezett keddi eseményen a tíz legjobb diák bizonyíthatta tudását.
17 ápr
NŐ a siker! – NŐI vezetők az agráriumban
A nők helyzetéről, karrierlehetőségeiről, a munka és a magánélet egyensúlyáról esett szó a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége Debreceni HR Klub által szervezett kanapébeszélgetésén, ahol az agrárium területén dolgozó négy sikeres női vezető osztotta meg gondolatait.
17 ápr
Aktuális szakmai kérdések a TTK Tanári Fórumán
Tíz város 36 iskolájából, több mint száz pedagógus érkezett a Természettudományos Tárgyakat Tanító Középiskolai Tanárok Fórumára. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának rendezvényén a természettudományokkal kapcsolatos érettségi követelményrendszerről és a komplex természettudományos tárgy bevezetéséről is szó volt.
16 ápr
Pedagógiák metszéspontjában
Osztrák és lengyel hallgatók, valamint oktatók tanulmányozták a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar munkáját az Erasmus+ BIP program keretében. Az egyhetes szeminárium alatt a hazai gyógy-, óvoda- és szociálpedagógia elméleti és gyakorlati hátterével ismerkedhettek meg a hajdúböszörményi karon, valamint annak partnerintézményeiben.

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.