Hírek

20 máj
Debrecen Drive: több mint 2000 kerék egy helyen!
Ismét a járműveké lesz a főszerep a Debrecen Drive-on a hónap végén a Nagyerdőn. Magyarország egyik legnagyobb autó- és járműipari seregszemléjén ötvenezer négyzetméteren ezernél is több jármű sorakozik fel, miközben a Debreceni Egyetem és a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében szakmai konferencia és pódiumbeszélgetések adnak betekintést az autó- és járműipar aktuális kérdéseibe.
20 máj
A leghatékonyabb középiskolákat díjazta a Debreceni Egyetem
Az iskolai tehetséggondozás, valamint a pályaorientáció segítése érdekében a Debreceni Egyetem anyagi támogatásban és szakmai elismerésben részesített tizenöt olyan középiskolát, melyek az egyetemi felvételi eljárás eredményei alapján elkészült rangsorban a legjobb teljesítményt érték el. Idén a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium érte el a támogatásban részesíthető gimnáziumok között a legjobb eredményt.
20 máj
Pályázati felhívás az Akadémiai Ifjúsági Díj elnyerésére
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idén is meghirdette az Akadémiai Ifjúsági Díj elnyerésére kiírt pályázatát a tudományos élet területén dolgozó, kutatást végző fiatalok eredményeinek elismerésére. A pályaműveket 2026. szeptember 30-ig lehet benyújtani az MTA online felületén.
19 máj
A női kardcsapat és a férfi párbajtőr együttes is aranyat szerzett a MEFOB-on
A Debreceni Egyetem hallgatói is pástra léptek a nemrégiben Szegeden rendezett Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB). Szép eredményeket értek el a debreceniek, teljesítményüknek köszönhetően az összesített pontversenyben a második helyen zárt a DE.
18 máj
Szakmai párbeszéd, kutatás és tehetséggondozás a MÉK-en
Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar első alkalommal a Diplomamunka téma- és tehetségnapot. A rendezvényen a szak- és diplomadolgozati témaválasztás előtt álló, illetve a tudományos diákköri tevékenységre fogékony hallgatók kaptak tájékoztatást a lehetőségekről.
18 máj
Világszínvonalú kutatások és globális közösség a TTK-n
A drónok szárnytechnológiájától a városi hősziget-jelenségen át a nanotechnológiáig számos izgalmas területet érintett a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának (TTK) immár hagyományos, nemzetközi hallgatóknak szóló tanácskozása. A rendezvény célja a kutatómunka népszerűsítése és a kar rendkívül sokszínű, több mint száz nemzetet tömörítő közösségének tudományos összekovácsolása.
16 máj
Építészhallgatók munkái az Art Week-en
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar építészmérnöki képzésén tanuló hallgatók alkotásaiból nyílt kiállítás Debrecenben az Art Week rendezvénysorozat keretében pénteken. A tárlaton a mérnöki precizitás találkozik a képzőművészeti absztrakcióval: 5 évfolyam, 60 építész hallgatójának csaknem 100 munkája látható.
15 máj
Sárgulás: hagyomány, közösség, búcsú
Több száz végzős hallgató, 43 lovaskocsi és 7 hintó vonult végig a városon a Debreceni Egyetem egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományának számító Sárgulás zárónapján. A Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar csaknem hatszáz hallgatója búcsúzott népviseletben pénteken az egyetemi évektől.
15 máj
Univerzum: Paragrafusok a hálószobában – A házasság védelme régen és ma
Hiába büntethető, a családon belüli erőszak áldozatainak alig 13 százaléka fordul a rendőrséghez. Az érdekházasságok pedig szinte rejtve maradnak a hatóságok előtt. Pedig száz éve még a házasságtörés vagy a házasságszédelgés is bíróság elé került. Hogyan reagál az új kihívásokra ma a büntetőjog? Ezt a témát járjuk körbe a Debreceni Egyetem kutatójával a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
15 máj
Tudomány és összetartozás: ismét kiválóra vizsgázott a Hatvani István Szakkollégium
A gépek ecsetje, cicahívogatás, sáfrány és társasjáték a katedrán – ezúttal is rendkívül színes és érdekes témakörökben végeztek kutatásokat a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának hallgatói. Tudományos eredményeiket hét szekcióban mutatták be pénteken, az intézmény egyetlen újra három évre minősített szakkollégiumának Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferenciáján.

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.