Hírek

29 nov
Kiemelkedő eredményt értek el a ZK tehetségei
Kiváló tanulmányi és szakmai eredményei elismeréseként Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat vehetett át a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar két hallgatója. A fiatal művészek a kar dékánjától kapták meg okleveleiket.
29 nov
Háború és kultúra
Közös tudományos konferenciát rendezett csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE) a Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK). A kulturális tudatosság szerepe egykori és mai nemzetközi (katonai) műveletekben című szakmai tanácskozás előadásai az ókortól napjainkig vizsgálták a fegyveres konfliktusokat, katonai helyzeteket antropológiai, történeti és hadtudományi szempontból.
28 nov
Könyvbemutató a Debreceni Oktatáskutató Műhelyben
A közelmúltban megjelent legfrissebb kiadványokat ismerhették meg az érdeklődők szerdán a Debreceni Oktatáskutató Műhely könyvbemutatóján. A Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában rendezett eseményt hatodik alkalommal, idén is a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva szervezte meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.
28 nov
A tudományt, a tehetségeket ünnepelték a GTK-n
Tíz tagozatban 59 előadást mutattak be a legtehetségesebb hallgatók a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján. A kar hallgatói mellett külön tagozatban ezúttal is lehetőséget kaptak középiskolás diákok, akik szintén beszámolhattak az őket foglalkoztató témákban íródott munkájukról.
28 nov
Díjjal ismerte el az MTA az egyetem kutatójának doktori értekezését
A nagyfejű csajkó szaporodásbiológiáját és utódgondozási rendszerét vizsgálta PhD-dolgozatában a HUN-REN-DE Viselkedésökológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa, Lévai-Kiss Johanna, aki munkájáért elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia elismerését, Az év kiemelkedő szünbiológiai témájú egyetemi doktori értekezése-díjat.
27 nov
Egy kattintással elérhető tudomány
Folyamatosan bővül a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár által működtetett DEjournals platform, ahol az egyetemen és az azon kívül zajló kutatásokról készült tudományos cikkek, folyóiratok egy kattintással elérhetőek. A főként a karok kutatói által készített publikációkat összegyűjtő internetes felület további fejlesztéséről, az eddigi eredményekről, valamint újabb együttműködési lehetőségekről rendeztek szakmai találkozót A Szigetben.
27 nov
Agrárkutatások a TDK-n
Hat szekcióban harminckilenc előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar idei Tudományos Diákköri Konferenciáján. A legtöbb tanulmányt az állattenyésztés, a növénytudomány és a növényvédelem, valamint a természetvédelem tématerületén mutatták be a hallgatók.
27 nov
Univerzum: fajfenntartás drónokkal
Hogyan választanak csődört a kancák és létezik-e barátság a vadlovak között? A Debreceni Egyetem kutatói válaszolnak az Univerzum magazin legújabb epizódjában. A DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatában ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park rezervátumába kalauzoljuk nézőinket
27 nov
Kiváló hallgatóit köszöntötte az ÁOK
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának tizenkét hallgatója nyerte el a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat ebben a tanévben. A legtehetségesebb hallgatók oklevelüket Mátyus Lászlótól, a kar dékánjától vették át a kedden a Kenézy Villában rendezett ünnepségen.
26 nov
Látogatás és továbbképzés az Nvidia központjában
A világon piacvezető, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó megoldásokat gyártó Nvidia főhadiszállásán, a kaliforniai San Joséban járt a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja. A háromnapos látogatás célja a nagy nyelvi modellek területén a cég által nyújtott zártkörű továbbképzésen való részvétel volt, ami a felsőoktatás és az üzleti szektor számára bővíti a naprakész oktatási lehetőségeket.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.