Hírek

24 okt
Közösen a kutatáshasznosításért
A Debreceni Egyetem és hat másik hazai felsőoktatási intézmény részvételével alakult meg az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórum, mely az egyetemeken zajló kutatáshasznosítási és innovációs folyamatok erősítését tűzte ki célul.
23 okt
Megküzdöttek a sikerért
Nehezen, de győzött a DEAC kosárcsapata az élvonal negyedik körében. Idegenben nyertek a focisták, a férfi röpisek és a női futsalosok is. Nem sikerült a bravúr viszont kéziseinknek, a jégkorongcsapatnak és a férfi futsalosoknak sem.
23 okt
Közösen koordinálják a DEAC-ot
Első ülését tartotta a napokban az a tanácsadó testület, melynek feladata a DEAC és vele napi együttműködésben dolgozó sportszervezetek tevékenységének koordinációja, valamint a város és az egyetem e téren is tapasztalható együttműködésének formalizált működtetése.
18 okt
Péntek, meccsparádéval
Három élvonalban játszó DEAC-csapat is hazai környezetben lép pályára péntek este. Eddigi legnehezebb hétvégéje előtt áll a DEAC jégkorongcsapata, kötelező győzelemre vár a kosáregyüttes, és meglepetést okozna a futsalcsapat.
18 okt
Történelmi elismerés
Rangos nemzetközi tudós társaság, az Internationale Historische Kommission zur Erforschung des Deutschen Ordens választotta tagjai sorába Pósán László történészt, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének docensét az október 8-10. között Velencében rendezett konferenciáján.
18 okt
MinDEn, ami design
Több mint 30 divatmárka, fenntartható dizájn-workshop és kerekasztal-beszélgetés várta a MODEM-be látogatókat október 16-án a Design Hét debreceni programjain. A rendezvény szervezésében aktív szerepet vállalt a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke is.
18 okt
Ingyenes fogászati szűrés
Vizsgálat, fog- és szájápolási tanácsadás, bohócdoktor és játékos foglalkozások is lesznek a Debreceni Egyetem fogászati szűrőnapján október 25-én, csütörtökön. Nullától százéves korig minden korosztályt várnak.
17 okt
Történelem 100 év tükrében
„Az első világháború és Oroszország hatása 1918-ban” címmel rendezett konferenciát október 16-án a Debreceni Egyetem Orosz Központjának Történelmi Klubja és a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézete.
16 okt
Megnyílt a DOLCE Debrecenben
Az olasz nyelv hete keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Olasz Tanszékének közreműködésével nyílt meg kedden az Ifjúsági Házban a DOLCE, vagyis a Debreceni Olasz Centrum.
15 okt
Nyelv ≠ nép
Hun, török, sumér – a magyar nyelv eredetéről élő közhiedelmeket oszlatta el Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem nyelvész professzora a Kossuth Gyakorló tehetséggondozó és pályaorientációs előadás-sorozatának nyitórendezvényén.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.