Hírek

15 máj
Együtt sportoltak a magyar és a külföldi hallgatók
Nemzetközi Egyetemi Sportnapot tartottak a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet szervezésében. A hallgatók kikapcsolódhattak, miközben átmozgatták testüket. Az egyetemisták hét sportág közül válogathattak és sokan éltek is a lehetőséggel.
15 máj
Tudásból haszon: az AI szerepe az oktatásban és a gazdaságban
Az AI nem a jövő, hanem a jelen. Nem az AI veszi el a munkádat, hanem az, aki ért hozzá. Az oktatás célja digitális kompetenciákat fejleszteni egy jövőtálló generáció felépítéséhez – címszavak a Business Forum 2026 mesterséges intelligenciával foglalkozó kerekasztal-beszélgetéséből. A PwC Magyarország által szervezett eseményen Bács Zoltán rektor hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia használatához kapcsolódó képzések bevezetése elkerülhetetlen a köznevelésbe
15 máj
Az egyetemi éremtábla harmadik helyén zárt a DE a MEFOB Feszten
A Debreceni Egyetem hallgatói 18 medált szereztek, ezekből kilenc arany, öt ezüst és négy bronz. A futsalcsapat és a kosarasok sorozatban negyedik alkalommal nyerték meg a tornát, cheerleadingben is remekeltek a debreceni hallgatók, ahogyan atlétikában és sportlövészetben is. A rugbysek veretlenül nyerték meg a MEFOB-ot, a 3x3-as jégkorongegyüttes bronzérmet szerzett.
15 máj
Találkozás, élmény, alkotás – Újra Tehetségnap a Kossuth Gyakorlóban
Robotprogramozással, izgalmas kísérletekkel, közös alkotással és a Négyszögletű Kerek Erdő titkainak felfedezésével telt a csütörtök délután a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában. A 11. alkalommal megrendezett Tehetségnap az intézmény mindhárom feladatellátási helyének diákjait egy közös, kreatív kalandra hívta az Arany János téren.
14 máj
Beruházás, stabilitás, versenyképesség – a bankszektor szemszögéből
A magyar gazdaság 2010 és 2025 közötti folyamatairól, a forintpolitikáról, az államadósság alakulásáról és a fenntartható növekedés feltételeiről tartott telt házas előadást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. A PwC Magyarország és az egyetem együttműködésében megvalósult eseményen a Magyar Bankszövetség elnöke hangsúlyozta: hosszú távon nem a fogyasztás, hanem a beruházások, a termelékenység növ
14 máj
BTK-ról az OTDK-ra
Idén is megrendezte hagyományos Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK) a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara (BTK). A 163 résztvevő hallgató mindegyike nyertes, hiszen valamennyien kvalifikálhatják magukat a 2027-es Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megmérettetéseire. Okleveleiket 2026. május 11-én a Főépületben rendezett záróünnepségen vehették át.
13 máj
Archív képek mutatják meg a Sárgulás legendás évtizedeit
A Debreceni Egyetem legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező hallgatói rendezvénye, a Sárgulás elmúlt évtizedeit megörökítő fotókból nyílt kiállítás a Böszörményi úti campuson. Az agrárképzésben részt vevő végzős hallgatók búcsúrendezvényének története 1963-tól követhető nyomon a kiállított hetven képen.
13 máj
Adatok, innováció, csúcsteljesítmény
A sport területén jelentkező technológiai innováció volt a témája a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központ Start Ups & Downs című kerekasztalbeszélgetés-sorozatának május 12-i programján, melyet a Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégiummal közösen rendeztek.
13 máj
Új trendek és kihívások az informatikában
A modern informatikai rendszerek és hálózati technológiák aktuális kihívásait, jövőbeli irányait mutatták be a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett ISNODA 2026 nemzetközi workshopon. Az esemény átfogó képet adott arról, miként kapcsolódnak ezek a technológiák a mesterséges intelligencia és az adatalapú működés területéhez, hogyan járulnak hozzá a modern digitális rendszerek hatékony működéséhez.
12 máj
Jogesetmegoldó verseny: dobogón a debreceni hallgatók
Harmadik helyen végeztek a Debreceni Egyetem joghallgatói azon az országos jogesetmegoldó versenyen, amit a május 9-ei Európa-nap alkalmából a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Kassai úti épületében tartottak. A megmérettetésen az Európai Unió belső piacának működését érintő jogi kérdésekre válaszoltak a versenyzők.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.