Hírek

19 okt
Anisits Ferenc: a DE stratégiája sikerrel fog járni
A Debreceni Egyetem felzárkózott a világ legjobb egyetemeihez és új fejlődési korszak előtt áll – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Anisits Ferenc Széchenyi-díjas gépészmérnök, aki szerint az oktatás mellett egyre fontosabb szerepet kap az alkalmazott kutatás. A DE-n végzett hallgatók olyan tudással és képességgel rendelkeznek, hogy minden innovatív feladattal képesek megbirkózni.
19 okt
Archívummal és új képzéssel bővül a Néprajzi Tanszék
Hivatalosan is megkezdte működését a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének Múzeumtudományi és Néprajzi Archívuma. A szerdai átadóünnepségen jelentették be azt is, hogy a tanév tavaszi félévétől Közép-Európában egyedülálló képzési struktúrával muzeológia mesterképzést indít a kar.
18 okt
DEViK – Titánok harca
Mit tanulhatunk a hagyományos cégek és a feltörekvő felforgatók küzdelméből? – erre a kérdésre adott választ Fischer András, az OTP Bank Nyrt. innovációért felelős igazgatója a DEViK Klub keddi találkozóján. A Debreceni Egyetem ingyenes előadás-sorozata ebben a szemeszterben még két alkalommal várja a vállalkozószellemű hallgatókat.
18 okt
Tudomány, kultúra és sport a DE lapjában
A Kutatók Éjszakájáról és a Könnyű?zenész Életutak sorozat első estéjéről is szól egyebek mellett az Egyetemi Élet legújabb száma, amelyből azt is megtudhatjuk, hol vannak Csokonai-emlékhelyek Debrecenben, valamint arra is fény derül, hogyan zajlik a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa.
18 okt
Debreceni kutatók az izomsorvadás eredményesebb kezeléséért
A Debreceni Egyetem kutatói többek között arra keresik a választ, hogy az öregedéssel, betegségekkel összefüggő izomgyengeség, izomsorvadás kialakulásában szerepe lehet-e a citoszkeletális szeptin 7 fehérjének. Korábbi kutatásukban a debreceni szakemberek bizonyították először, hogy ennek a fehérjének jelentős funkciója van az izomfejlődésben és az izomregenerációban. Eredményeiket egy jelentős nemzetközi folyóiratban publikálták.
17 okt
Központban a környezet-, a munka- és a tűzvédelem
A lítiumion-akkumulátorok biztonságos tárolása, a környezeti és munkahelyi zajok vizsgálata, a felszín alatti vizek kármentesítése, a veszélyeshulladék-égetők biztonsága – többek között ezekről a környezetvédelmi, munkavédelmi és tűzvédelmi kérdésekről lesz szó az EHS (Environment, Health, Safety) szimpóziumon a Debreceni Egyetem Műszaki Karán csütörtökön és pénteken.
17 okt
Elindult a keresztféléves felvételi a Debreceni Egyetemen
Összesen negyvennégy, informatikai, gazdaságtudományi, műszaki, agrár, természettudományi és bölcsészettudományi mesterképzéssel várja a keresztféléves felvételi eljárásban jelentkezőket a Debreceni Egyetem. Újdonságként a muzeológia mesterszakot is választhatják a felvételizők.
17 okt
Első Flexi Fórum a DE GTK-n
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán rendezik az első, kifejezetten az egyetemi hallgatóságnak szóló flexitáriánus konferenciát. A novemberi fórumon hirdeti ki a győzteseit annak a pályázatnak is, amelyre október 30-ig lehet jelentkezni egy növényi alapú étrend népszerűsítését célzó kommunikációs kampánnyal vagy reklámfilmmel.
16 okt
Újabb kínai kapcsolatok épülnek
Műszaki tudományokat érintő képzési és kutatási területeken keresi az együttműködési lehetőségeket a Debreceni Egyetemmel két sanghaji felsőoktatási intézmény. A delegációk a Műszaki Kar vezetőivel is egyeztettek.
16 okt
MI a közgazdaságban
Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia (MI) a banki szolgáltatásokat, az online kereskedelmet, a városfejlesztést és az agráriumot? Ezekre a kérdésekre kaphattak választ a jövő szakemberei a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján, melynek ezúttal a Debreceni Egyetem adott otthont.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.