Hírek

24 már
KKV-k a műszaki képzésben
Egy járműipari és egy villamosenergetikai vállalkozással kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. Az INFOWARE Zrt., valamint a TRIGON Electronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft. vezetői szeptembertől az egyetemi oktatásba is bekapcsolódnak.
24 már
Nagy lépés a cél felé
Újabb győzelmével bebiztosította a középházat a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata az élvonalban. A DEAC II. nyerte az egyetemi házirangadót labdarúgásban, és hajszállal maradt alul a debütáló amerikaifoci-csapat.
21 már
Megkezdődtek a MÜZLI kurzusai
A kockázatvállalás és eltökéltség hasznáról, valamint az iparvállalatok piaci sikereinek kulcselemeiről is hallhattak a Debreceni Egyetem hallgatói a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet (MÜZLI) első óráin.
21 már
Szezonrajt az amerikai focistáknál
Első idényének vág neki a Debreceni Egyetem színeiben a DEAC Gladiators amerikaifutball-csapat szombaton. A fiúk a fővárosban kezdenek a másodosztályban. Akár már hétvégén meglehet a középház a kosarasoknak, egyetemi focirangadóra készül a DASE és a DEAC II.
18 már
Műhelykonferencia a BTK-n
„Inkluzív pedagógia – érzékenyítés – lemorzsolódás prevenció” címmel rendezett tanácskozást kedden a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.
17 már
Az ország legjobbjai számvitelben a DE hallgatói
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának csapata nyerte az idei Bosnyák János Nemzeti Emlékversenyt. A díjátadón Varga Mihály pénzügyminiszter hangsúlyozta: világszínvonalú a hazai számvitelképzés.
17 már
Dobogós DEAC
Magyar bajnoki bronzérmet szerzett a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. A DEAC az aranyvárományos Ferencváros ellen, az elődöntőben fejezte be az idei küzdelmeket. Nem tudott nyerni ezúttal a kosárcsapat, ám szép sikerrel örvendeztették meg a drukkereket a labdarúgók.
13 már
Ünnepi küzdelmek
Kulcsfontosságú találkozók előtt áll a Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata, valamint jégkorong együttese. Előbbi az egyik közvetlen üldözővel játszik, míg utóbbi egyenlíteni próbál a négy nyert meccsig tartó elődöntőben.
13 már
Fizikatanárok találkozója
Mintegy 160 fizikatanár érkezett az ország minden részéről, hogy megvitassák a legújabb oktatási és szemléltetési módszereket, és hasznos ötleteket merítsenek. Idén a Debreceni Egyetem ad otthont a 62. Országos Fizikatanári Ankétnak és Eszközbemutatónak.
10 már
Elődöntőben a jégkorongcsapat
Újonc csapatként az elődöntőbe jutott a Debreceni Egyetem Atlétikai Club a jégkorong Erste Ligában. A DEAC a hetedik meccsen döntötte el a párharcot a GYHK ellen vasárnap este a Jégcsarnokban. Siker a női futsalosoknál is, alapszakasz-első a DEAC.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.