Hírek

28 ápr
Sikerek a OTDK Agrártudományi Szekciójában
A Debreceni Egyetem 27 hallgatója mutatta be pályamunkáját a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán megrendezett konferencián a DE hallgatóinak 21 szakmai előadását díjazták, illetve ismerték el különdíjjal.
28 ápr
Modern kori történelem nemzetközi kitekintésben
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezett közös konferenciát Modern History Symposium címmel a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézete és a toruń-i Nicolaus Kopernikus Egyetem Hadtörténeti Tanszéke. A tanácskozás elsősorban a modern kor történelmével foglalkozó szakembereknek teremtett lehetőséget arra, hogy bemutassák kutatásaik legfrissebb eredményeit.
28 ápr
Tíz nap a mozgás jegyében
A DEAC Családi Napja nyitja meg a Mozdulj EGYÜTT Debrecen – 10 nap a mozgás jegyében kampányt. Az eseménysorozat során több városi és egyetemi rendezvény is összekapcsolódik, a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a közösségi sportolás fontosságára.
28 ápr
Bővülő távol-keleti kapcsolatok
Együttműködési megállapodást kötött az indonéziai University of Pattimura és a Debreceni Egyetem (DE). A partnerség hallgatócserét, oktatói mobilitást és tudományos együttműködést tesz lehetővé a jövőben, elsősorban a tanárképzés, a néprajz és a kulturális antropológia, valamint a pszichológiai tudományok terén.
25 ápr
Húsz éves a Food Day!
A Debreceni Egyetem legnagyobb hallgatói rendezvényén, a gasztronómia és a kultúrák vibráló ünnepén idén harminc nemzet különleges ételeit kóstolhatják meg az érdeklődők. Április 30-án, szerdán a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén a nemzetközi hallgatói közösség zenei tehetségei, zenekarai szórakoztatnak majd a fesztiválszínpadon.
25 ápr
CampusTalk: a Debreceni Egyetemmel a Föld körül
Ösztöndíjak, hallgatói csereprogramok és mobilitási lehetőségek – a Debreceni Egyetem különösen kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik minden tudományterületen. Milyen előnyökhöz juthat az intézmény és annak polgársága ezáltal? Kiderül a Debrecen Televízió legfrissebb egyetemi magazinműsorából.
25 ápr
Prága mint inspirációs helyszín, informatikus szemmel
A Debreceni Egyetem Informatikai Kar hallgatói a Pannónia Ösztöndíjprogram keretében látogattak a cseh fővárosba. Az oktatók és diákok által egyaránt pályázható rövidtávú csoportos, háromnapos tanulmányúton egyebek mellett a cseh műszaki egyetemen és a National Library of Technology különleges épületében is jártak.
25 ápr
A régió meghatározó vállalatai mutatkoztak be a TTK-n
Rekordszámú cég vett részt a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának idei, tizenötödik alkalommal megrendezett szakmai napján. A csütörtöki eseményen a hallgatók tájékoztatást kaphattak a vállalatok által kínált álláslehetőségekről, ösztöndíj- és gyakornoki programokról. A rendezvény célja, hogy erősítse a kar és a gazdasági élet szereplőinek kapcsolatát, segítse a kar hallgatóinak diploma utáni elhelyezkedését.
25 ápr
Innovatív jövőkép a méhnyakrákszűrésben
A méhnyaksejtképek automatizált osztályozásának új megoldási lehetőségeit dolgozták ki a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Göttingeni Egyetem kutatói által Houstonban szervezett tudományos versenyen a világ legjobbjai közé tartozó egyetemek szakemberei. A Pap-kenet Sejtosztályozási Kihívás végére tíz kutatócsoport készítette el saját megoldását bemutató publikációját.
24 ápr
Tehetséges tanulókat támogatnak Debrecen Báljának bevételével
Minden helyi középiskolás jelentkezhet különleges projektével a Tehetséges Tanulók Támogatására című pályázatra, melyben 10 millió forintot osztanak ki a győztesek között. A kezdeményezés részleteiről a város, a Debreceni Egyetem, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Debreceni Tankerületi Központ és a Debreceni Szakképzési Centrum vezetői adtak csütörtökön tájékoztatást.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.