Hírek

14 már
NŐ a siker! – karrier, helytállás a turizmusban
Három sikeres női vezető osztotta meg tapasztalatait a turizmus és vendéglátás izgalmas világából a IV. NŐ a siker! rendezvényen. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége Debreceni HR Klub által szervezett kanapébeszélgetésen a szakmai tudás mellett inspirációt is gyűjthettek a hallgatók.
13 már
Elnöki látogatás a Professzori Klubban
Az elmúlt években elért gazdasági stabilitás és autonómia révén a Debreceni Egyetem bátran tervezheti az elkövetkező hat évét – mondta a Debreceni Egyetem Professzori Klub legutóbbi alkalmán Kossa György, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
13 már
Válogathatnak a munkahelyek között a Debrecenben végzett gyógyszerészek
Karriernapot tartott a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara szerdán, cégek és hatóságok mutatkoztak be a hallgatóknak, ismertették munkalehetőségeiket az intézményben diplomát szerző szakembereknek. Az itt végzettek válogathatnak a jó munkalehetőségek közül.
12 már
Egyetemisták keltik életre Hoffmann meséit a Csokonaiban
Különleges és a világ színpadain közönségsikernek számító operaelőadással várják hamarosan a diákokat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar magánének szakos hallgatói a Csokonai Nemzeti Színházban. Az egyetem és a teátrum együttműködésében március 21-én, pénteken adják elő a francia zeneszerző, Jacques Offenbach egyetlen operájának, a Hoffmann meséinek izgalmas keresztmetszetét.
12 már
A négyes hélix és ami mögötte van
Az egyetem, az iparvállalatok, a regionális kormányzat és a pénzintézetek között hosszú évek együttműködése eredményeként kialakult rendszerről, ezen szereplők feladatairól és a közösen elért eredményekről tartott előadást Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, a Magyar Innovációs Szövetség Észak-alföldi Regionális Képviselet igazgatója a DEViK tavaszi szezonnyitó eseményén.
12 már
KEK: legyőzhetetlenek voltak a DE futsalosai
A Debreceni Egyetem csapata emelhette a magasba a legjobb futsalosoknak járó serleget a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján. A Budapesten rendezett, háromnapos multisporteseményen öt ország csaknem ötven egyeteméről mintegy kétezer sportoló mérkőzött meg tíz sportágban.
12 már
QS: újabb tudományterületeken lépett előre a DE
A legjobb 400 egyetem között debütált a gyógyszerészet és farmakológia területén a Debreceni Egyetem a QS legfrissebb tematikus listáján. Az angol rangsorkészítő Quacquarelli Symonds a most nyilvánosságra hozott ranglistán négy új tudományterületen is rangsorolta a DE-t, a gyógyszerészet és farmakológia mellett a kémiai, a matematikai, valamint a számítástechnikai és informatikai ranglistára került fel az intézmény.
12 már
Brno modern építészete 3D-s maketteken
A két világháború közötti Brno modern építészeti értékeit fókuszba helyező makett- és fotókiállítás nyílt a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékéhez tartozó Szárító műhelyben, a Szombathi István utcán. A tárlat április 8-ig látogatható.
12 már
Jókai 200: nem könnyű szeretni, de érdemes
Miért nem szeretnek a mai fiatalok Jókait olvasni? Hogy került a nemzet írója Munkácsy Mihály Honfoglalás című képére? Hogyan kapcsolódik a nagy mesemondó az 1900-as párizsi világkiállításhoz? Ezekre a kérdésekre is választ kaptak a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai a Tudós és iskola – tudósiskola tehetséggondozó program keddi rendezvényén.
11 már
Felvételi: újabb rekordok a Debreceni Egyetemen
Csaknem 11 ezren jelölték meg első helyen a DE valamelyik képzését, összességében pedig mintegy húszezren jelentkeztek az intézménybe. A Debreceni Egyetem ezzel továbbra is őrzi vezető pozícióját a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmények között.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.