Hírek

04 jún
A világ legjobb 600 egyeteme között a DE
Csaknem száz helyet lépett előre a QS nemzetközi rangsorán a Debreceni Egyetem. A neves angol rangsorkészítő Quacquarelli Symonds által vizsgált több mint ötezerötszáz intézmény között a DE az 574. helyet szerezte meg.
04 jún
Újra megnyitott a Professzori Teaház
A Gyermeknevelési és Gyógypedagógia Kar, valamint a Fogorvostudományi Kar egy-egy tehetséges kutatója mutatta be tudományos eredményeit hétfőn a Professzori Teaházban. A Debreceni Egyetem egyetemi tanárai és professor emeritusai a digitális fogászati technológiák térnyeréséről, valamint a internethasználattal kapcsolatos digitális egyenlőtlenségekről hallhattak.
04 jún
EUG: nagy szám lesz!
Minden idők legnagyobb magyar küldöttsége vesz részt az Európai Egyetemi Játékokon Debrecenben és Miskolcon. Huszonkét hazai felsőoktatási intézményből csaknem hétszáz sportoló és hivatalos személy nevezett az összesen több mint ötezer főt számláló multisport világeseményre. Leleplezték a nyári EUG hivatalos kabalaállatát is, aki egy játékos hiúz.
03 jún
Együtt mozogtak kicsik és nagyok a DE Óvodájában
A hagyományokhoz híven idén is megrendezte családi sportnapját a Debreceni Egyetem Óvodája. A gyerekek és hozzátartozóik játékos feladatok közben tapasztalhatták meg a mozgás örömének közös élményét.
03 jún
Doktorrá fogadom!
Megrendezte hagyományos tavaszi doktor- és díszdoktoravató ünnepségét a Debreceni Egyetem. A pénteki eseményen öt tudományterület 130 új doktora vehette át oklevelét, átadták a habilitált doktori, a professor emeritus, valamint az emeritus tanácsadó címeket. Helmut Flacheneckert, a németországi Würzburgi Egyetem professzorát díszdoktorai sorába avatta az intézmény, Aradi Csaba ökológus pedig Pro Universitate-díjban részesült.
03 jún
Skandináv diplomata látogatása
A Debreceni Egyetem képzési és kutatási struktúrájával, nemzetközi kapcsolatrendszerével és széleskörű ipari partnerhálózatával ismerkedett Norvégia magyarországi nagykövete pénteken. Trine Skymoen szeretné elérni a DE-n tanuló norvég hallgatók számának növekedését.
31 máj
Kikövezett út vezet a Gazdaságtudományi Karra
Harminc kreditet tudnak majd elismertetni középiskolai tanulmányaikból azok a diákok, akik a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium oklevelestechnikus-képzése után a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán (DE GTK) folytatják tanulmányaikat – derült ki a felek között köttetett együttműködési megállapodás aláírásakor.
30 máj
Koncerten vizsgáztak a könnyűzenész hallgatók
Színvonalas koncertet adtak a kortárs könnyűzenei alapképzési szak első évfolyamos hallgatói szerda este a Víztorony kerthelyiségében. A Debreceni Egyetem országosan egyedülálló képzésében részt vevő fiatalok a hatvanas és hetvenes évek slágereiből válogattak, többek között Jimi Hendrix és Gloria Gaynor dalai is felcsendültek.
30 máj
Újabb városban létesít campust a Debreceni Egyetem
Siófok után Hajdúszoboszlót is bekapcsolja a felsőoktatásba a Debreceni Egyetem: a gyógyturizmushoz, termálturizmushoz kötődően az egészségipar teljes gyakorlati képzési spektrumával megjelenik az intézmény a fürdővárosban. A tervezett legújabb egyetemi campusról, annak képzési kínálatáról, valamint egyedülálló struktúrájáról szerdán állapodtak meg az intézmény és a város vezetői.
29 máj
Harminc éves a debreceni PET diagnosztika
Debrecenben jött létre az ország első Pozitron Emissziós Tomográf (PET) Központja, a PET Centrum harminc évvel ezelőtt. A technológia alkalmazása lehetővé teszi az onkológiai betegségek korai felismerését, biztosítja a célzott, személyre szabott terápia pontosabb tervezését. A Debreceni Egyetemen folytatott kutatások pedig elősegítik új gyógyszermolekulák kifejlesztését és a diagnosztikát szolgáló, új képalkotó eljárások kidolgozását.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.