Hírek

21 dec
Viszlát 2023! Helló 2024!
A nemzetközi rangsorokban nyújtott kiemelkedő teljesítménnyel, a sikeres felvételi kampány eredményeivel, az egyetemi kutatásokkal, a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és a Gyógyszerésztudományi Kar új épületével, a 3x3 Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnoksággal, valamint a DEAC csapatainak sikereivel kapcsolatban jelent meg 2023-ban legtöbbször a Debreceni Egyetem neve a hírekben. Mintegy 30 ezer alkalommal említették az intézményt az országos és helyi médiumok cikkei
21 dec
Megújult az egyetem alapítványi óvodája
Barátságos, gyermekközpontú, békés, csendes környezet, kislétszámú csoportok, mesejóga, lábtorna és angol nyelvi foglalkozás – egyebek mellett ezekkel várja az óvodáskorú gyermekeket a Debreceni Egyetem alapítványi óvodája. A nagyerdei intézménybe január 31-ig adhatják be gyermekük jelentkezését a szülők.
20 dec
Szorosabbra fűzik a TTK és az önkormányzat közötti kapcsolatot
Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara és Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata. A partnerség jegyében a jövőben fokozzák a kar és az önkormányzat közötti együttműködést, mely mindkét fél számára gyümölcsöző lehet.
20 dec
Az étrend is hatással van a rák kialakulására
A táplálkozás és a tumorok kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot vizsgálták az állatvilágban a Debreceni Egyetem munkatársainak közreműködésével. A hidrákon és zebrahalakon végzett kísérletek kimutatták: az étrend korlátozása megakadályozta vagy lassította a rák kialakulását.
20 dec
Év végi DEja vu
Megjelent a Debreceni Egyetem alumni magazinjának idei téli lapszáma, amelynek megszokott rovataiban ezúttal is az intézményhez kötődő emlékeikről vallanak az egykori hallgatók.
19 dec
A legjobbak között a Balásházy
Hazánk legjobb száz technikuma közé került a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma. A Technikumi Rangsor TOP 100-as listájának első felében, a 44. helyen áll az egyetem köznevelési intézménye.
19 dec
Újra gálakoncerttel zárult a könnyűzenei kurzus
Félévzáró gálakoncerten léptek közönség elé és mutatták meg tehetségüket a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének hallgatói a Liszt teremben. A hallgatók hazai és külföldi előadóktól adtak elő kortárs és néhány évtizeddel ezelőtt megjelent slágereket.
19 dec
MI a valóság?
A mesterséges intelligenciát érintő aktuális kérdésekről tanácskoztak egy rendhagyó egyetemi workshopon hallgatók és fiatal oktatók. Az eseményen elhangzott, hogy a technológia a Debreceni Egyetem valamennyi tudományterületére és az intézmény életének számos szegmensére hatással van.
19 dec
Megjelent a Debreceni Szemle legújabb száma
A tudományos folyóirat idei negyedik lapszáma visszatekintést nyújt - többek között - a debreceni agrárképzés múltjának egyes mozzanatairól, valamint aktualitásairól, önálló fejezetben eleveníti fel Bolyai Farkas és Bolyai János életművét, emellett konferenciabeszámolókat és a könyvajánló rovat újdonságait is olvashatják az érdeklődők.
18 dec
Mérnököket avattak az agrárkaron
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 190 végzőse vette át diplomáját szombaton a Főépület Díszudvarán. A 2023/2024-es tanév őszi félévében a hallgatók közül 8-an kaptak kitüntetéses, 39-en kiváló, 50-en pedig jeles oklevelet.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.