Hírek

30 nov
A diplomás sportcsillagokért
A DE sportökoszisztémáját és az élsportolók kettős karrierjét támogató programját is bemutatták azon a szerdai konferencián, melyen a Debreceni Egyetemmel és más hazai felsőoktatási intézményekkel kötött együttműködési megállapodást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Kettőskarrier-program kapcsán.
30 nov
Sikeres a mentorprogram a Debreceni Egyetemen
Már több mint harminc hallgató vesz részt a Debreceni Egyetem élsportolókat segítő programjában. Az intézmény tíz éve működteti a mentorprogramot a kettős életpályamodell részeként, hogy a fiatalok a hazai és világversenyeken túl a vizsgákon is megállják a helyüket.
30 nov
Nagyköveti látogatás – a partnerség jegyében
A Debreceni Egyetem és kínai vállalatok, illetve felsőoktatási intézmények közötti újabb együttműködési lehetőségekről egyeztetett a Kínai Népköztársaság új budapesti nagykövete, Gong Tao Szilvássy Zoltán rektorral. A diplomata és munkatársai az egyetemen tanuló kínai hallgatókkal is találkoztak.
30 nov
Önkéntes nap a Debreceni Egyetemen
A jövő nyári, Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Játékok (EUG), illetve az Önkéntesek Nemzetközi Napja alkalmából találkozót szervez a Debreceni Egyetem leendő fiatal segítői részére.
30 nov
Fejlesztő mentorprogram a BTK-n
Az őszi félév végig elérhető a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet ingyenes online mentorprogramja, a Writing Center, amelyben tanárképzésben részt vevő felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok tutorként, coach-ként segítik alsóbb éves társaik tanulmányait.
29 nov
Tesztelték a hallgatók hídjait
Hídmodelleken végeztek látványos terheléspróbákat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán szerdán. Az építőmérnök szak hallgatói olyan mini hidakat készítettek, amelyeknek a valódi méretűekre vonatkozó hatályos statikai előírásoknak kellett megfelelniük. A zsűri elsősorban ezek terhelhetőségét értékelte, de egyebek mellett az esztétikát is pontozták.
29 nov
Ösztöndíj az Egészségtudományi Kar kiválóságainak
Tanulmányi és szakmai eredményei elismeréseként Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat kapott a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar hét hallgatója. A díjazottakat a kar általános és tudományos dékánhelyettese köszöntötte szerdán.
29 nov
Siker a Víztoronyban: bemutatkoztak a könnyűzenészek
Először léptek együtt színpadra a Debreceni Egyetem szeptemberben indult kortárs könnyűzene alapképzésének hallgatói. A tehetséges fiatalok hangos sikert arattak első közös koncertjükön. A húszfős, énekesekből és zenészekből álló együttes magyar és külföldi szerzeményeket játszott a Nagyerdei Víztoronyban.
29 nov
A kézilabda innovátora a Debreceni Egyetemen
A Bajnokok Ligája győztes, magyar bajnok, kupagyőztes kézilabdaedző, szövetségi kapitány, Danyi Gábor tartott rendhagyó előadást a Debreceni Egyetem sportszakos hallgatóinak kedden a Learning Centerben. A kiváló szakember a Sporttudományi Koordinációs Intézet és a Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégium meghívására érkezett.
29 nov
Először a Nature-ben a DE Fogorvostudományi Kar munkatársai
Összefüggést talált az egészséges fogzománc kialakulásáért felelős fehérjék elleni autoantitestek megjelenése és az egyes autoimmun betegségekben, például lisztérzékenységben megfigyelt fogzománc-fejlődési zavar között az a nemzetközi kutatócsoport, melyben a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának munkatársai is részt vettek. Eredményeiket a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature-ben publikálták.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.