Hírek

02 már
Félévkezdés a Szenior Egyetemen
A tavaszi félévben is gazdag programkínálattal várja a szépkorúakat a Szenior Egyetem előadás-sorozata, amely a Debreceni Egyetem harmadik missziójának keretében ad tájékoztatást a tudományos újdonságokról az idősebb korosztály számára.
01 már
Meggyűrűzték az Egyetem tér madarait
Szén- és kékcinegék, őszapók, csúszkák és csízek, valamint néhány zöldike és harkály kapott egyedi kóddal ellátott azonosítót az Egyetem téri campuson kedden. A hagyományos madárgyűrűzési program az agrárkar természetvédelmi mérnök hallgatói mellett a külföldi diákok körében is rendkívül népszerű volt.
01 már
Alapkutatás az eredményesebb gyógyításért
A gyógyszertervezésben nyújthat segítséget az az alapkutatás, amelyet a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar szakemberei végeztek. Az alapkutatás eredményei hozzájárulhatnak többek között a daganatos betegségek hatékonyabb kemoterápiás kezeléséhez. A többéves vizsgálat eredményeit nemrégiben egy rangos nemzetközi tudományos folyóiratban, az eLife-ban publikálták.
01 már
Fiatal debreceni kutató sikere
Bertalan Lászlót a Fiatal Kutatók Innovációs Hálózatának bizottsági tagjává választotta a pekingi székhelyű Digitális Föld Nemzetközi Társaság. A Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetének adjunktusa a szervezetben végzett tevékenységével jelentős előrelépést szeretne elérni a fenntartható fejlődési célok megvalósításában, többek között az éghajlatváltozás elleni fellépésben.
28 feb
Kitüntetett debreceni matematikus
Páles Zsolt akadémikus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet professzora nyerte el a szegedi Acta Scientiarum Mathematicarum folyóirat szerkesztőbizottságának javaslatára a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet.
27 feb
iDE nézz! – 2023. február
Egyedülálló ösztöndíjrendszer, Komondor a Kassai úti campuson, világjáró hallgatók, unikális orvosi berendezés, Marco Rossi rendhagyó órája és jótékony ovisok – a Debreceni Egyetem legfontosabb eseményeiről, aktualitásairól láthatnak tartalmas riportokat, interjúkat az intézmény saját gyártású magazinműsorában. A februári adás már megtekinthető az unideb.hu-n és az egyetem Youtube-csatornáján.
27 feb
Robotok és drónok az építkezéseken
Az építőiparban is egyre inkább teret hódít a digitalizáció. Az építkezéseken hamarosan általánossá válik, hogy a nap végén az épületeket egy robot és egy drón fogja körbejárni, így azonnal láthatóvá válik a tervtől való esetleges eltérés. A Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatóit egy Norvégiából érkezett vendégelőadó ismertette meg az új módszerrel.
27 feb
Közösen a digitális oktatásfejlesztésért
Második alkalommal tartott közös szakmai napot pénteken a ProSuli program keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Yettel a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
27 feb
Mi lett volna, ha…
Miként válhat az egykor támogatott fiatalból professzionális segítő szakember? Roma származású hallgatók figyelemreméltó élettörténeteit mutatja be az a dokumentumfilm-sorozat, melynek legújabb darabját pénteken mutatták be a Debreceni Egyetem Lippai Balázs Roma Szakkollégium kulturális estjén.
27 feb
Debrecenben az ország agráros PhD-hallgatói
Az agrárképzést folytató hazai felsőoktatási intézmények csaknem 90 PhD-hallgatója mutatta be kutatási eredményeit a Magyar Agrártudományi Doktoranduszok I. Szimpóziumán, melyet a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán tartottak. A debreceni agrárkart 23 fiatal kutató képviselte állattenyésztési, növénytermesztési, valamint élelmiszertudományi kutatásokkal.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.