Hírek

23 feb
Megkezdődött a Szenior Egyetem tavaszi féléve
Öt előadással folytatódik a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programja. Több mint százhúszan vettek részt pénteken a Szenior Egyetem 2021/2022. tanév tavaszi félévének első rendezvényén.
23 feb
Érettségi felkészítő és szakkörök az Informatikai Karon
Idén tavasszal is ingyenes képzésekkel várja a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A már jól ismert programozó szakkör mellett márciustól közép- és emelt szintű érettségire felkészítő kurzusokat is indítanak.
23 feb
Campus-adomány a Regőczi Alapítványnak
Hat és fél millió forinttal segíti a Campus Fesztivál a koronavírus járvány következtében árván, félárván maradt gyerekeket támogató Regőczi István Alapítványt. Az adományt kedden Debrecenben adták át a rendezvény szervezői az alapítvány kuratóriumi elnökének, Herczegh Anitának.
22 feb
Együttműködés a közös célokért
Online konferencián mutatják be azoknak a tudományos kutatási projekteknek az eredményeit, amelyek a Magyar Nemzeti Bank és a Debreceni Egyetem között 2019-ben létrejött, a közgazdasági oktatás innovációját, a közgazdasági gondolkodás megújítását, illetve a gyakorlatorientált tanítást segítő stratégiai együttműködésben valósultak meg az előző tanévben.
22 feb
Idegtudományi kutatások partnerségben
Kutatói támogatást nyert az NeurotechEU partneregyetemeivel a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete. A tudományos projekt célja az értelmi fogyatékosságok genetikai okainak hátterében álló idegrendszeri elváltozások vizsgálata.
21 feb
Megújult a UD Studyversity
Új funkciókkal bővült a Debreceni Egyetem hallgatóknak szóló applikációja. A fejlesztések nyomán a felhasználóknak push-üzenetekben küldi a rendszer a legfontosabb információkat, az UD Közösségi tér révén pedig új lehetőséget teremt a hallgatóknak a kapcsolattartásra.
21 feb
Egyetemi küldöttség fogadta az olimpiai bajnokot
Aranyérmével sporttörténeti sikert ért el Liu Shaoang, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának sportszervező szakos hallgatója a pekingi téli ötkarikás játékokon. Az 500 méteres viadal olimpiai bajnokát az intézmény küldöttsége is köszöntötte hazaérkezésekor.
21 feb
Nagyköveti látogatás az egyetemen
A cívisvárosban tett kétnapos útja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott pénteken Désirée Bonis. A Holland Királyság magyarországi nagykövete megismerte az intézmény oktatási-képzési kínálatát, valamint találkozott a Bölcsészettudományi Kar Néderlandisztika Tanszékén tanuló diákokkal is.
21 feb
Kitüntették a kiváló szakdolgozókat
A magyar ápolók napja alkalmából pénteken köszöntötték a Klinikai Központ szakdolgozóit. Idén nyolcan érdemelték ki a Klinikai Központ Kiváló Dolgozója Kitüntetés és Jutalomdíjat több évtizedes magas szakmai színvonalú munkájuk elismeréseként.
18 feb
Két nap futball a Debreceni Egyetemen
Futballünnep néven indít új programsorozatot a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A rendezvény nyitó állomását február 22-én és 23-án tartják neves hazai labdarúgó szakemberek részvételével.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.