Hírek

13 már
Ünnepi küzdelmek
Kulcsfontosságú találkozók előtt áll a Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata, valamint jégkorong együttese. Előbbi az egyik közvetlen üldözővel játszik, míg utóbbi egyenlíteni próbál a négy nyert meccsig tartó elődöntőben.
13 már
Fizikatanárok találkozója
Mintegy 160 fizikatanár érkezett az ország minden részéről, hogy megvitassák a legújabb oktatási és szemléltetési módszereket, és hasznos ötleteket merítsenek. Idén a Debreceni Egyetem ad otthont a 62. Országos Fizikatanári Ankétnak és Eszközbemutatónak.
10 már
Elődöntőben a jégkorongcsapat
Újonc csapatként az elődöntőbe jutott a Debreceni Egyetem Atlétikai Club a jégkorong Erste Ligában. A DEAC a hetedik meccsen döntötte el a párharcot a GYHK ellen vasárnap este a Jégcsarnokban. Siker a női futsalosoknál is, alapszakasz-első a DEAC.
10 már
Táplálkozás - az egészség alapja
Tíz évvel ezelőtt indult el a táplálkozástudományi mesterképzés a Debreceni Egyetemen. Ebből az alkalomból rendezték meg a Táplálkozástudományi Szakemberek I. Országos Találkozóját, ahol a táplálkozás és az egészség összefüggésére vonatkozó új kutatási eredményeket mutatták be.
07 már
Távol-keletről Európába
Kéthetes magyarországi útja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott a Josai International University (JIU) 18 magyarul tanuló japán hallgatója, akik találkoztak az intézmény japánul tanuló magyar diákjaival is.
07 már
Díjazott disszertáció az édesvizekről
Első helyezést ért el az édesvízi tudományok nemzetközi szövetségének pályázatán a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékén készült, a vándorló vízimadaraknak a növények és gerinctelenek terjesztésében játszott szerepével foglalkozó angol nyelvű doktori értekezés.
07 már
Rangadók itthon és idegenben
Egyetlen sikerre van a bajnoki elődöntőtől a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. A DEAC idegenben szerezheti meg a negyedik győzelmet a GYHK ellen. Bravúrra készül a kosárcsapat Kaposváron, és az aranyvárományost fogadják a férfi futsalosok és a floorballozók is.
04 már
Bronzos kosárlabdaünnep
Magyar Kupa-bronzérmes férfi kosárlabdacsapatát köszöntötte kedden a Debreceni Egyetem. A DEAC története során idén először jutott be a sorozat nyolcas döntőjébe, ott pedig meg sem állt a harmadik helyig.
04 már
DEAC: egységes, modern arculat
Egységes profilképpel jelennek meg márciustól a közösségi médiában a Debreceni Egyetem Atlétikai Club szakosztályai, és modernizálták a DEAC központi oldalát is. Az új arculattal a DEAC családi jellegét szeretnék erősíteni.
03 már
Egyetemünk hírei az Alföld TV-n
Üzleti-befektetői fórum, együttműködés a Continentallal, új irányítástechnikai labor, Buzánszky Kupa, országos fagottverseny – a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított februárban is a Díszudvar magazin.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.