Események

04 Mar
A kémia építészeti remekei, a fém-szerves vázszerkezetek és a 2025-ös kémiai Nobel-díj címmel Udvardy Antal, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet, Fizikai Kémiai Tanszék adjunktusa tart előadást az intézmény Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozatában.
03 Mar
Újra itt a Világjáró Klub! Idén tavasszal már az előadássorozat 58. évada kezdődik el, melynek nyitóprogramjára március 3-án kerül sor.
03 Mar
Ebben az évben is megrendezik az Egyetemi ParaSport Napot, melyet március 3-án, kedden 12 órától tartanak a DESOK-ban. Az eseményen Göttlinger Dániel parasportoló élménybeszámolója is hallható lesz.
02 Mar
Egyhetes programsorozattal tiszteleg egykori névadója, Arany János előtt a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.